Jön a hideg – akkor vége az építkezési szezonnak? Közel sem! Bár nem köztudott, de télen is lehet betonozni. Csak nem mindegy, hogyan. Át is tekintjük ennek a fortélyait.
Néhány évtizede a fagy még komoly ellensége volt az építkezőknek: ha beköszöntött a hideg, le kellett állni nagyjából mindennel. Különösen az alapozással, betonozással. Anélkül pedig nem könnyű elindítani a munkát…
A téli betonozás fortélyai
A technológia változásával azonban mindez már koránt sincs így. Manapság – a technika, technológia fejlődése miatt, illetve a gyártók innovatív fejlesztéseinek köszönhetően – nem kell teljesen leállni a kivitelezéssel a télvíz idején sem.
Nézzünk egy konkrét példát a Kerakoll – mint gyártó – segítségével!
Miért nem lehet télen betonozni – de mégis?
Először is vizsgáljuk meg, miért nem szokás fagyos időben betonozni. Ennek a technológiai oka az, hogy alacsony hőmérsékleten a vegyi folyamatok lelassulnak, így lelassul a cement kötése is. Már + 5–6 ºC-os hideg időben a cement alapú anyagok bedolgozhatósága romlik, szilárdulásuk erősen lelassul és gyengül, alig 50-70 százaléka csupán az ideálisnak tekinthető 20 ºC-on elérhető szilárdságnak. Fagypont körüli hőmérsékleten pedig a kötés és a szilárdulás gyakorlatilag leáll.
Az építőiparban azonban teljesíteni kell a vállalt határidőket. Mit kell tehát tennünk? Meg kell találnunk a megfelelő adalékokat.
Fagyálló betonadalék
Figyelmébe ajánlom Antigelo nevű termékünket, ami kloridmentes fagyásgátló adalékanyag. Jellemzően beton, cementhabarcsok és cementes ragasztóanyagok alacsony hőmérsékletű felhasználásához ajánlott. Az Antigelo adalékanyag alacsony hőmérsékleten felgyorsítja a kötési és keményedési időt, és hidraulikus kötőanyagokkal biztosítja a betonban, habarcsokban és cementes ragasztóanyagokban a speciális ezotermikus reakció kialakulását az alacsony környezeti hőmérséklet kompenzálására.
Az adalékban található reaktív ásványi sók keveréke hat a víz-cement keverékre, azonnali hidratációs hőt fejleszt, ami biztosítja az +5 °C alatti használatot, amely a cementes keverékek használatának minimális hőmérséklete.
Hogyan használjuk a fagyálló betonadalékot?
Az Antigelót a porba kell belerakni, majd ezt a keveréket bekeverni vízzel a következő arányokban:
- cementes keverékek: ≈ 1 – 2 kg anyag minden 100 kg kötőanyagra
- módosított cementes ragasztó: ≈ 200 g / 25 kg zsák
- cementes ragasztó: ≈ 100 g / 25 kg zsák
- cementhabarcs: ≈ 100 g / 25 kg zsák
Az Antigelo használatával a nyomószilárdság legalább 30%-kal növekszik 3 nap után! Ez az adalékanyag akkor működik tökéletesen, ha elég meleg van a kötés beindulásához, vagyis nagyjából 5 fokos időben használjuk. Ha a következő 24 órában a hőmérséklet -10 fok alatt marad, akkor a kötés tökéletesen megvalósul.
FIGYELEM: a művelethez használt keverővíz legyen meleg (ne forró), de legalább 10 fok hőmérsékletű!
További betonozási tippeket itt olvashat!