Miért fontosak a színek?

Érdekes, hogy egyes színek külön-külön mennyire más hatást keltenek mint kombinálva, illetve az is, hogy milyen mintában és milyen helyiségben alkalmazzuk azokat. Az egyes helyiségek színvilága nagyban meghatározza nemcsak azok berendezését, hanem a hangulatunkat is.

 

Az egyik legnehezebb kérdés költözésnél/felújításnál, hogy melyik helyiséghez milyen színeket használjunk. Fontos mérlegelni, mielőtt beleugrunk a különböző színek labirintusába, hogy mi a célunk, ugyanis nem minden szobához megfelelő ugyanaz a szín. A különböző árnyalatok hatással vannak hangulatunkra, még alvásunk minőségét is képesek befolyásolni. Így különösen lényeges, hogy a hálószobába olyan szint válasszunk, ami amellett, hogy tetszik, segíti pihenésünket is.

 


A színek hatásai

Több árnyalat is hozzájárulhat pihenésünkhöz, ha megfelelő arányban alkalmazzuk. Például a vörös egy közkedvelt szín, hiszen energikus, romantikát és erotikát képes sugározni, ám egy teljesen vörös hálószoba nyugtalanságot okozhat, magasfokú energiaszintje pedig pihenésünk rovására mehet. Alkalmazhatjuk a hálóba – de csak visszafogottan, esetleg más színnel kombinálva, vagy más színű bútorzat mellett.  

A hálószobába túl erős a vörös – legfeljebb más színekkel kombinálva ajánlott!

Ez a tanács általános érvényben is igaz lehet, hiszen a legtöbb esetben ha csak egy szín mellett tesszük le a voksunkat, az túl intenzív, energikus vagy depresszív hangulatot áraszthat. Ilyen színek, amelyeket ajánlott önmagukban mellőzni más, élénkebb árnyalatok nélkül: a fehér, a fekete, és a szürke.Bár a szürke és a sárga jó kombó lehet – ami többek között abból is kiderül, hogy nemrégiben ezek egy-egy árnyalatát nevezte meg az Év Színeinek a neves Pantone Intézet – azért még így is meggondolandó, hogy és hogyan alkalmazzuk ezeket. Egy hófehér hálószoba pszichológusok szerint önmagában nyugtalanságot okozhat, túl steril hatásával. Persze biztosan akadnak olyanok, akikre az előbb sorolt színek pont, hogy pozitívan hatnak, így érdemes átgondolunk személyes viszonyunkat a színekkel. Természetesen más, pasztelles, élénk színnel vegyítve lehet finomítani ezeket az erős tónusokat.

A szürke és a sárga jó kombó lehet – ezt bizonyítja, hogy a Pantone Intézet ezek egy-egy árnyalatát nevezte meg az Év Színének 2021-re

Minél könnyedebb, természetesebb hatású festéket választunk, annál kipihentebben ébredhetünk. Ehhez a legjobbak a pasztellszínek, a zöld és a bézs különböző árnyalatai, valamint a barack.

Ezzel szemben egy nappalinál nyugodtan használhatunk élénk, erőteljes árnyalatokat, főleg, ha a világos nappali hívei vagyunk és életvidám, fiatalos hangulatot szeretnénk ott teremteni. Különösen jól mutathat egy konzervatívabb, letisztult vagy vintage stílusú nappaliban a bézs, a kávészín, valamint a fehér – főleg térkövekkel ötvözve.

Mire figyeljünk a festékválasztásnál?

Amikor a színeket már megálmodtuk, érdemes alaposan utánajárni az egyes festékek minőségének, valamint azt mérlegelni, hogy mosható festéket szeretnénk-e. Rengeteg márka közül válogathatunk, íme néhány fontos tényező, amellyel megkönnyíthető a választás:

  • Fedőképesség
  • Tisztíthatóság
  • Fény (fényes vagy matt festék)
  • Páraáteresző-képesség
  • VOC-tartalom – (illékony szerves vegyület tartalom, amelyek az egészségre káros hatással lehetnek)

Fotótapétával az egyediségért

Könnyen egyedivé varázsolhatjuk otthonunk bármelyik szegletét egy hangulatos 3D fotótapétával is. Ez egy viszonylag újkeletű technika, amelynek segítségével otthonunkba csempészhetjük például Bali hangulatát, megnyújthatjuk optikailag a teret, vagy akár saját fotót is elkészíttethetünk tapétaként.

Hasonló bejegyzések