Újabb jó hír felújítóknak: a kormány által nyújtott otthonfelújítási támogatás konyhafelújításra, azon belül pedig akár gépesítésre is igénybe vehető, egészen pontosan: „beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje”. Így, ha már egy ideje a konyha modernizálása váratott magára, akkor itt az idő belevágni!
Egy konyha esetén a legfontosabb szempont a tér lehető legjobb kihasználása. Teljesen máshogy kell nekiállni egy kisebb, néhány négyzetméteres vagy egy 20 négyzetméteres konyha felújításának.
Milyen csempét válasszunk?
Az első lépés a burkolat: padlónak hidegburkolat (vagyis kő) ajánlott egy konyhába, hiszen az strapabíróbb és könnyebben tisztítható, mint a hajópadló vagy a laminált. A falak tekintetében, ha festés mellett döntünk, érdemes mosható festéket választani, hiszen ez az a helyiség, ahol bizony rendszeresen koszolódik a fal. Emellett érdemes arra is figyelni, hogy a festék jó párazáró képességgel bírjon, hiszen a konyhában a főzés miatt jelentős mennyiségű pára képződik és csapódik le a falakra, könnyen beindulhat a penészképződés.
Természetesen a konyhabútor alsó- és felsőrésze között érdemes csempével végig rakni egy sávot, amely elválasztja a bútor két részét. A főzőlap mögött (már ha nem külön kis szigetre építjük be a tűzhelyünket) mindenképpen csempézzük fel a falat, hiszen ezt a részt rendszeresen fogjuk mosni – ennyit még a legjobb mosható festékek sem bírnak. De a burkolt sáv a falon nemcsak praktikus, hanem esztétikus is a konyhában, hiszen a csempével egyedi dizájnt is vihetünk konyhánk hangulatába. Amennyiben nem szeretnénk csempét használni, akkor legalább a főzőlap mögötti területen érdemes rozsdamentes acélt vagy törés- és hőálló üveglapot, vagyis mindenképpen valamilyen mosható felületet alkalmaznunk.
TIPP: A konyha dizájnja tekintetében nagyon sok modern példát láthatunk – és ne féljünk a színektől! A legújabb trendek: a merészebbeknek egy vörös metrócsempe nagyon erős energiát adhat, míg egy letisztultabb konyhába manapság rengeteg bézs színű, kávé, cukor vagy különböző konyhai eszközök és fűszerek mintázatával ellátott, akár 3D hatású csempék és panelek ajánlhatók.
Csempéknél több különböző hatású elemből válogathatunk egészen a fautánzatoktól a beton vagy kő, térkő hatásúakon át a rusztikustól és a modernen keresztül a retró hatású metró csempékig nagyon széles a skála. És persze árak tekintetében is nagy a szórás. A termékek árát négyzetméterben szokták megadni, bár a nagyobb lapok esetében egyre elterjedtebb laponként is feltüntetni. Az árak meglehetősen változóak, dizájntól, minőségtől és mérettől függően 3000-5000 forint körül indulnak, és határ a csillagos ég.
Járólapok a konyhába
Járólapoknál stílus tekintetében ugyanolyan széles a lehetőségeink tárháza, mint a csempék esetén. Itt is négyzetméter árakkal számolhatunk, és itt is hasonlóan nagy a szórás, mint a csempéknél: 3-5 ezer forinttól akár 20 ezerig is találhatunk különböző termékeket. A panelek ára függ az anyagtól és a mérettől, így nagyon különböző ár kategóriákkal találkozhatunk. Anyag tekintetében a laminálttól a kvarcon át egészen az akrillig rengeteg közül válogathatunk…
És persze a csempét még fel, a padlólapot pedig le is kell valakinek raknia. Ha elég ügyesek vagyunk ehhez, akkor ezen sokat spórolhatunk, hiszen a burkolók általában 3000-5000 Ft/nm árakon dolgoznak.
Amennyiben festünk is, úgy a festék árával egy nagyjából 12 nm-es szoba esetén 6000 forinttal számolhatunk – de akadnak drágább, dizájnosabb festékek is. Mi most egy sztenderd fehér színnel számoltunk – ha sok a bútor és a burkolat, ez is pont megteszi és legalább olcsó. A színes festékek ára változó: egy egyszerűbb, egyszínű színes festék Poli Farbe festékből általában 3000 Ft/liter körül van. Költséghatékonyság végett kifesthetünk magunk is, vagy megbízhatunk vele szakembert – ők általában 1000-2000 Ft/nm-es áron dolgoznak.
TIPP: 2021-ben a konyhai divatot a sötét színek uralják, mint a fekete, sötétszürke, sötétkék, sötétbarna, amelyek visszaköszönnek a bútorokon, a csempén, festésen és a járólapon is. Szintén nagyon divatosak a sötét és világos kontrasztok, viszont a sötéttel érdemes óvatosan bánni, ezek inkább tágas, világos konyhákban mutatnak jól.
Konyhabútorra nincs támogatás!
Ugyan konyhabútorra az állam által nyújtott támogatást nem tudjuk igénybe venni, ugyanakkor néhány szót érdemes erről is ejteni.
Amikor a színeket és a csempéket már kiválasztottuk, kezdődhet a bútorválasztás. Az újabb dilemma: egy falas, L-alakú, vagy U-alakú bútort válasszunk? Vagy netán akár még egy szigetes megoldáshoz is van elég helyünk? A döntésben természetesen sok tényező szerepet játszik, egyrészt az ár, hiszen a bútorok mérete között elég nagy a differencia. A másik kulcskérdés, hogy áruházból vásároljunk készen, vagy pedig asztalossal készíttessünk méretre, egyéni dizájnnal rendelkező bútort.
Egy áruházban óriási szórásokkal találkozhatunk a 100-200 ezer forintos egyszerűbb bútoroktól a 2-3 milliós, U-alakú, konyhaszigetes extra bútorokig. Amennyiben találtunk egy áruházit, ami tetszik, érdemes megmutatni egy asztalosnak és megkérdezni tőle, hogy mennyiért tudna ilyet készíteni, esélyes, hogy lényegesen olcsóbban jövünk ki így. Az ár egyenes arányosan nő a bútor attraktivitásával, azaz minél szebb és egyedibb, annál drágább.
Kulcskérdés a térkihasználás
Kisebb lakásokban érdemes arra törekedni, hogy a lehető legpraktikusabb legyen az elrendezés. Ilyen esetben a gépek elhelyezésével lehet játszani, vagy mondjuk falra felhajtható étkezőasztallal lehet nagyítani a teret, hogy főzés közben jobban elférjünk.
Egy amerikai konyhás nappali esetén jól mutathat, ha az étkezőasztalt térelválasztóként helyezzük el, vagy még hangulatosabb lehet egy étkező asztalként is funkcionáló térelválasztó pult bárszékekkel. Érdemes spájznak való kis sarkot is kialakítani, ha otthonunk nem rendelkezik ehhez külön helyiséggel. Erre egy egészen kis terület is elég lehet egy magas, sok polcos, függönyös polccal, vagy ajtós szekrénnyel.
TIPP: Manapság divatosak lettek az étkezőasztal felett elhelyezett három állású lámpák, amelyek inkább hangulatfényként szolgálnak az étkezésekhez. Viszont nem csak ide, de a konyhabútornál is gyakran alkalmaznak hangulatvilágításokat, hogy még jobb élmény legyen a főzés.
Konyhai gépek otthonfelújítási támogatással
Mint cikkünk bevezetőjében írtuk: az otthonfelújítási támogatás a konyhai beépített géppark cseréjére is igénybe vehető, így most féláron megúszhatjuk a beruházást. Ezért érdemes mérlegelnünk, hogy az elöregedett eszközeinkből melyeket érdemes valóban már cserélni. Fontos tudnivaló, hogy a támogatás CSAK beépített gépekre vonatkozik – ilyen lehet például egy főzőlap, sütő, hűtő vagy páraelszívó.
Konyhai eszközök vásárlásánál több szempontot érdemes figyelembe venni, mint például:
- Energiaosztály, ami az energiafogyasztást mutatja, minél jobb a besorolás, annál kevesebb lesz a kiadásunk. A-tól D-ig jelzik a termékeken.
- Teljesítmény
- Márka
- Dizájn
- Főzőlapok vagy gáztűzhely
- Funkciók
Manapság a funkció mellett hangsúlyos elem a megjelenés, emellett a márka és az energiaosztály, ezek együtt befolyásolják az árat. Minél kevesebbet fogyaszt és minél „dizájnosabb” kialakítású a termék, általában annál drágább.
Amennyiben teljesen gépesíteni szeretnénk a konyhát, az alábbi eszközökre lesz szükség:
- Sütő
- Főzőlap vagy gáztűzhely
- Hűtő
Ajánlott:
- Páraelszívó
- Mosogatógép
A fenti szempontokat figyelembe véve hozzávetőleg az alábbiakkal kalkulálhatunk:
Sütő | kb. 70.000 Ft-tól |
Főzőlap/gáztűzhely | kb. 50.000 Ft-tól |
Hűtő | kb. 50.000 Ft-tól (méret függő) |
Páraelszívó | kb. 30.000 Ft-tól |
Mosogatógép | kb. 70.000 Ft-tól |
A gépek mellett az egyik legfontosabb a mosogató. Egy két teres mosogatótálcát már 15-40.000 Ft-ért beszerezhetünk, de a határ itt is a csillagos ég. Befolyásoló tényező ezeknél is az anyagminőség és a méret, valamint a dizájn. Csaptelepnél szintén ezek a tényezők játszanak szerepet, és akár már 5 ezer forintért kaphatunk egyszerűbb egységeket, ám a flexibilis vagy edényzuhanyos csaptelek ennél drágábbak, körülbelül 20-30.000 Ft-tól indulnak.
Fontos, hogy a számlát mindenről tartsuk meg, hiszen a támogatás igénylésének feltétele a számlák bemutatása!
Fotók: Pixabay